Mi a Prader-Willi Szindróma?

Írta: Dr Suzanne Cassidy – forrás www.ipwso.org

A szindróma egy olyan tünetcsoport vagy tünetegyüttes, amelyek egyidejűleg jelentkeznek és együttesen jellemeznek egy betegséget vagy rendelleneséget. 

A Prader-Willi szindrómát (“PWS“) először egy svájci orvoscsoport, Prader, Labhart, és Willi írta le 1956-ban. A PWS-t a 10 leggyakoribb szindrómaként tartják nyilván a születési rendellenességekkel foglalkozó klinikákon, és az egyik leggyakoribb genetikai betegség, amely kóros elhízást okoz gyerekeknél. Az egész világon megtalálható, de a legtöbb ember, beleértve a szakorvosokat is, nem ismeri ezt a potenciálisan életveszélyes, pusztító és egy életen át tartó betegséget. A fejlett országokban elvégzett, több országot átívelő tanulmányok azt mutatják, hogy a betegség előfordulása 1:15 000-30 00, ami azt jelenti, hogy a világon kb. 200 000 érintett van. A fejlődő országokban nagyon kevés beteget diagnosztizáltak. Alábbiakban a PWS leírását, tüneteit és kezelését adjuk közre egy leegyszerűsített formában. Amennyiben szükséges, az IPWSO további információkkal tud szolgálni.

OKOK

A Prader-Willi szindróma egy genetikai rendellenesség, amely hátterében komplex okok húzódnak. Akkor jelentkezik, amikor az apai ági 15-ös kromoszóma egyik vagy másik régiójában hiány mutatkozik. A rendellenesség pontos helye a 15(q11-q13). A hiánynak három tipikus módja van: 1) az apától örökölt 15-ös kromoszóma egy szegmensének hiánya a fenti helyen, ún. deléció (kb. 70%-ban); 2) az apai ági 15-ös kromoszóma teljes hiánya és helyette két anyai kromoszóma megléte, amit a szaknyelv anyai 15-ös uniparentális diszómiának nevez (kb. 25%-ban); 3) az adott génállomány szabályozó rendszerének hibás működése, vagyis egy ún. imprintációs hiba (kb. 5%vagy kevesebb). A szindróma elszigetelt módon fordul elő a családban és a legtöbb családban alacsony az esélye, hogy egy beteg gyermek megszületése után egy újabb született gyermeknél is előfordul ugyanez a rendellenesség. Nincsen semmilyen tényező, ami miatt a szülő felelőssé tehető, nincs olyan dologról tudomásunk, amit a szülő megtett vagy éppen nem tett meg a terhesség előtt vagy közben, ami ezt a genetikai módosulást okozhatja.

DIAGNÓZIS

A Prader-Willi szindróma gyanúja általában klinikai jelek és tünetek (lásd az alábbiakban) alapján merül fel és genetikai teszttel igazolható. Az orvosi szakirodalomban már leírásra került klinikai diagnosztikai kritériumok helytállónak bizonyultak.  Mivel más rendellenességek hasonló tünetegyütteseken keresztül jelentkezhetnek, a diagnózist genetikai tesztekkel kell alátámasztani, melyek a legtöbb országban elérhetőek és nagyon megbízhatóak. A Prader-Willi szindróma kimutatására szolgáló jelenleg alkalmazott teszt az ún. metilációs analízis, ami azért a legjobb, mert ez a genetikai típustól függetlenül pozitív eredményt hoz. Más genetikai tesztek is használhatók a konkrét típus meghatározására, ha erre szükség van, de magának a diagnózisnak a felállításához ez általában nem szükséges.

Jelenleg, a Ritka Betegségek Baschirotto Intézetében Olaszországban az IPWSO fedezni tudja a genetikai teszt költségeit azok számára, akik olyan országban élnek, ahol ez a teszt nem áll rendelkezésre.

KLINIKAI JELLEMZŐK

A PWS-sel összefüggő jellemzők általában megegyeznek minden érintettnél, habár a súlyosságban lehetnek jelentős eltérések és nem minden érintett egyénnél tapasztalható minden tünet.

Leegyszerűsítve, a rendellenesség máshogy jelentkezik gyermekkorban, mint majd a későbbi életszakaszok során.

Korai szakasz: Kezdetben, az újszülöttet alacsonyabb vagy normál születési súly és gyenge szopóreflex jellemzi, és később sem gyarapszik a súlya, nagyon petyhüdt az izomzata és a fejlődési mérföldkövek megkésve jelentkeznek. A nemi szerveik (genitáliák) kisebbek mindkét nem esetében és a fiúk esetében egyik vagy másik here nem szállt le. A petyhüdt izomzat és a gyenge szopóreflex miatt a gyermekek szoptatása általában nem lehetséges és gyakran speciális táplálási módszerek alkalmazása szükséges, mint például a speciális üveges táplálás vagy a gyomorszonda. A fejemelés, felülés, mászás, járás és a beszéd, mint élettani mérföldkövek késve következnek be. Átlagban a PWS-beteg gyermek 12-13 hónapos kora körül ül fel, 24-30 hónaposan tanul meg járni és kb. 4 évesen tud háromkerekű biciklit hajtani. Az első szavakat kb. 21 hónaposan képzi és mondatokban csak 3 éves kora körül kezd beszélni.

Második szakasz: A normál étkezési szokások kialakulásának és az izomtónus és az aktivitás fejlődésének az időszaka következik. Azonban, ebben az időszakban jelentkezik a fokozott étvágy és mohóság is, jellemzően a totyogó és kisgyermekkorban. A gyermek életén elkezd eluralkodni a falánkság és az evéskényszer. A Prader-Willi szindrómások nem éreznek telítettséget (jóllakottság hiánya). Óriási mennyiségű ételt képesek megenni émelygés vagy gyomorrontás nélkül és a legtöbben soha nem is hánynak. Ez az étel utáni vágyakozás, a normálisnál alacsonyabb kalóriaszükséglet és a gyenge izomzatból (hipotónia) adódó csökkentett aktivitás gyors súlygyarapodáshoz vezet. Ha külsőleg nem szabályozzák, ennek következményeként kialakul az elhízás és végül az elhízás következményei: légzési nehézségek, szívelégtelenség, cukorbetegség és egyéb problémák.

JELLEMZŐK

Fizikai jellemzők: Arcvonásaik jellegzetesek, mint például a keskeny homlok, a mandulavágású szemek, a vékony felső ajak befelé forduló szájjal. Kialakulhat szkoliózis (a gerinc S-alakú elcsavarodása). Sok betegnek van a többi családtagtól eltérő világosabb haja, szeme és bőre. 

Növekedési elégtelenség: A PWS-betegek tipikusan alacsonyabb testalkatúak, mint a család többi tagja és kisebb a kezük és a lábuk. A korai növekedés ütem átlag alatti lehet és általában elmarad a pubertáskori hirtelen növekedés is. A legfrissebb tanulmányok növekedési hormonelégtelenségről számolnak be, ami kezeléssel korrigálható.

Hiányos szexuális fejlődés: Az érintett betegekre jellemző kisebb nemi szerv általában fiúknál figyelhető meg, de mindkét nemre jellemző. A fiúknak gyakran nem szállt le a heréjük és kisméretű, gyengén körvonalazódó herezacskójuk van, míg a lányoknak kisméretű szeméremajkaik és csiklójuk. A pubertáskori fejlődés tipikusan megkésett és befejezetlen; a termékenység nagyon ritka és csak nőknél tapasztalható.

Szellemi fogyatékosság: A tanulási és kognitív fejlődés megkésett. Habár a képességek széles skálája megmutatkozik, az IQ átlagosan 60 alatt marad. A legtöbb érintett egyén a középsúlyos szellemi fogyatékosság kategóriájába tartozik és tanulászavarokkal küzd.

Beszéd- és nyelvi nehézségek: Ezt a képességet valószínűleg befolyásolja a kognitív kapacitás és a hipotónia. A beszédterápia segíthet.

Egyensúly és koordináció: A finommotorikai készségek jól fejlettek, míg a koordinációs készségek korlátozottak.

A betegeket magas fájdalomküszöb és a testhőmérséklet szabályozásának szabálytalanságai jellemzi. A legtöbb PWS-ben szenvedő nem tudatosítja a sérüléseket és gyulladásokat mert az érzékelési mechanizmusuk tompa. A magas és az alacsony hőmérséklet megmagyarázhatatlan változásai tapasztalhatóak náluk, és gyakran érzéketlenek a külső környezet hőmérsékletére.

Bőrvakarás és csipkedés: Sok PWS-beteg piszkálja és vakarja a sebeit és a rovarcsípések helyét, amely sebhelyek könnyen krónikus fertőzéssé alakulhatnak és begyulladhatnak.

Viselkedés és vérmérséklet: Korai életszakaszukban az érintettek általában szerető, és boldog gyermekek, mielőtt az apró változások rendszerint hangulatváltozásokhoz és viselkedészavarokhoz vezetnek. Ezek közé tartoznak a dühkitörések, a makacsság, a ridegség, az okoskodás és az állandóan ismétlődő gondolatok és viselkedésminták. A szociális készségek általában gyengék. Igazi pszichózis csak néhány idősebb tizenéves és fiatal felnőtt esetében fordul elő, de ők is jól reagálnak a terápiára. A depresszió későbbi éveikben fordulhat elő, amikor már önképzavarok is jelentkeznek, különösen a függetlenedési vágy és a gondoskodás igénye közti konfliktus jelentkezésekor.

Más megállapítások: A PWS-betegek túlzott mértékű napközbeni álmosságot tapasztalhatnak, valamint, különösen az elhízás miatt, akár alvási apnoe is előfordul náluk. A különböző szembetegségek, például strabizmus (kancsalság), myopia (közellátás) és amblyopia (tompalátás vagy lustaszem) gyakoriak.

KEZELÉS

Jelenleg a PWS nem gyógyítható, és nincs olyan gyógyszer sem, ami felírható volna a tünetek enyhítésére. A cikk írásának időpontjáig nincs olyan ismert anyag, ami csökkentené a falánkságot, habár sok kutatás irányul ilyen szer kikísérletezésére.

A kezelés elsősorban tüneti és a legfontosabb elemei az alábbiak:

  • Korai diagnózis és beavatkozás
  • Egész életen át tartó súlykontroll diétán keresztül, környezeti kontroll (pl. ételhez jutás nehezítése) és torna.
  • Növekedési hormonpótló terápia, ahol lehetséges   
  • Speciális nevelés és védett vagy támogatott foglalkoztatás

Korai diagnózis: A PWS korai diagnosztizálása lehetőséget ad a szülőknek arra, hogy szabályozzák gyermekük étrendjét, megakadályozzák és kezeljék a gyerekkori fejlődés elmaradását, elkerüljék az elhízást és fejlesszék a viselkedést. A betegség korai felismerése abban is segíthet, hogy a család minél előbb felkeressen korai fejlesztő központokat, ahol meghatározhatják a kockázatokat és a beavatkozások szükségességét. A korai diagnózis abban is segít, hogy a család tudja, hogy mire számíthat és részt vehet intézményi megelőző intézkedésekben. 

Súlykontroll: A PWS-betegek agyának az a része, amely az éhséget és a telítettséget szabályozza hibásan működik, aminek következtében, a korai gyermekkor rossz evési szokásait követően folyamatosan farkaséhesek. Ezen kívül, kevesebb kalóriára van szükségük a testsúly megtartásához, ami vélhetően az alacsonyabb izomtónusuknak és izomtömegüknek és a csökkentett fizikai aktivitásuknak köszönhető. A megfelelő tápanyagbevitel mellett fontos a csökkentett kalóriafelvétel, hogy az egészséges testsúly tartható legyen Az ételhez jutásnak korlátozottnak kell lennie, és a rendszeres (lehetőség szerint napi) testmozgást biztosítani kell a korai évektől kezdve. A súlyszabályozást egyénre kell szabni, melynek részeként a heti súlymérést, az ételbevitel teljes kontrollját, az ételhez jutás fizikai korlátozását (például a konyha elzárását) kell bevezetni és olyan diétát kell alkalmazni, amely kevesebb kalóriát tartalmaz.

Növekedési hormon: Az utóbbi években számos tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy a növekedési hormon terápia a PWS-betegeknél nagyon pozitív hatással lehet nemcsak a növekedésre, hanem a testfelépítésre (a testen lévő zsír, izom és csont arányára) és az aktivitás szintjére is. A terápia javíthatja a légzést és a beszédkészséget, valamint az akadémiai teljesítményt. A terápia javítja a testalkatot és a fizikai képességeket, ezáltal hozzájárul az egészségesebb önkép kialakításához is. A növekedési hormon adagolása azonban napi szintű bőr alatti injekcióval történik, költséges és a legtöbb országban nem fedezik az egészségügyi programok.

Viselkedésszabályozás: A viselkedésszabályozás fontos a súly kordában tartása és a megfelelő viselkedés kialakulása miatt is. A viselkedésszabályozáskor a beavatkozás és a megelőzés kettős szempontját kell figyelembe venni. A gondozók (beleértve a szülőket, a szélesebb családot, tanárokat és a bentlakásos gondozókat) által következetesen alkalmazott korlátok felállítása nagyon fontos. A legjobb eredmények érdekében, ütemezzünk és tervezzünk előre, kerüljük a vitákat és helyezzük a hangsúlyt a megelőzésre. 

Speciális nevelés és védett vagy támogatott foglalkoztatás: A megkésett fejlődés és a szellemi fogyatékossággal párosuló viselkedészavarok miatt a PWS-ben szenvedőknek speciális segítségre van szükségük az iskolában, hogy képességeikhez mérten minél több dolgot megtanulhassanak. Miután befejezték az iskolát, szükségük van segítségre abban is, hogy olyan munkát találjanak, ami optimálisan illeszkedik a képességeikhez és ahol biztosított az ételhez jutásuk felügyelete és ahol kezelni tudják az esetlegesen felmerülő viselkedési problémáikat. A felnőttkorú PWS-betegek számára, akik már nem a szüleikkel laknak, olyan   lakhatást kell biztosítani, ahol támogató felügyelet van, és ahol az étkezéssel és viselkedéssel kapcsolatos problémáikat kezelni tudják és ahol ezzel egyidejűleg biztosított számukra a lehetőség szerinti minél nagyobb siker megélése és a szociális interakciók megtapasztalása.